Ünnepelnek az oroszok – térképen mutatjuk, hol arattak újabb hatalmas győzelmet!
Ukrajna egyelőre tagadja a terület elvesztését.
Az ukrán hírszerzés szerint az orosz–észak-koreai kombinált egységek egy nap alatt mintegy 200 katonát veszítettek.
Nyitókép korábbi felvétel. Fotó: Képernyőfotó
Az ukrán védelmi hírszerzés szombaton Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy Oroszország észak-koreai katonákat vetett be a kurszki területen végrehajtott műveletekben, főként a kombinált, tengeri és légi egységek részeként.
A jelentés szerint az észak-koreai erők elszenvedték első veszteségeiket: az ukránok sikeres támadása – melyet többek között drónok segítségével hajtottak végre – következtében több katonát vesztettek, míg mások súlyan megsebesültek. Az orosz és észak-koreai katonákból álló egységek becsült veszteségei december 14-én mintegy 200 katonára rúgtak – írták.
Bejegyzésükben kiemelték, hogy
az észak-koreai csapatok harctérre irányítása során a nyelvi akadály továbbra is jelentős problémát okoz a parancsnokságnak.
Emiatt történhetett, hogy az észak-koreai katonák baráti tüzet nyitottak az úgynevezett Ahmat zászlóalj járműveire, melynek során nyolc csecsen katona életét vesztette.
Az ukrán hírszerzés úgy tudja, Oroszország területén mintegy 11 ezer észak-koreai katona állomásozik.
Mint ismert, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton kijelentette, hogy már vannak bizonyítékok arról, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban.
„Az oroszok egyesített egységekbe vonják be és a kurszki térségben folytatott hadműveletekben használják őket. Eddig csak ott, de vannak információink arról, hogy a frontvonal más részein is bevethetik őket” – fogalmazott az ukrán államfő.
Ezt is ajánljuk a témában
Ukrajna egyelőre tagadja a terület elvesztését.